Nem
gyötörhet kín és bánat
nem törhet rám fájdalom
a gondok is messze szállnak,
vígan megyek utamon
Bár
a szívem csalárd s kemény
szúró tövis ajkamon,
nincs irgalom, ha szegénnyel
találkozom utamon
Nem
fontos más, csak jólétem,
dolgoztatok, s aratok,
legfinomabb falatokból
jó nagyokat harapok
Széles
úton járom utam,
sok más ember is velem,
hová tartok, azt nem tudom,
de most így is jó nekem
Ám
egyszer csak megbotlottam,
lábam tört és fájt nagyon,
kiáltottam, s nem volt senki,
hogy segítsen bajomon
Sötétedett,
s hideg szél fújt,
rémisztett a fájdalom,
magányomban felsírt lelkem,
óh, hát nincsen irgalom ?
Szomjas
voltam és éheztem,
Ember ! Adj vizet nekem !
Rám sem nézett, úgy ment tovább
Nincs számomra kegyelem ?
Csak
valaki szólna hozzám
segítõen, kedvesen -
sóhajtottam - és egy hang szólt,
bátorítón, csendesen:
"Ez
az út, amelyen te jársz,
nagyon rossz helyre vezet,
a mostani életeddel
pokolban lesz a helyed
Nem
jó az, hogy önzõ lényed
semmibe vesz másokat,
de ha néked kell segítség,
kiáltozol naphosszat.
|
Mert amit az ember elvet,
hamar le is aratja,
örök törvényszerûség ez,
bár õ ezt nem akarja
Jöjj
énhozzám, s megtanítlak
hogyan járjad utadat,
megbocsátom minden bûnöd,
ledöntöm falaidat
Járatlak
egy keskeny úton,
mely a Mennybe felvezet,
minden napon veled leszek,
s féltõn fogom kezedet
Hogyha
te ezt elfogadod,
leszel az én gyermekem
nem kell félned soha többé,
mert tiéd a kegyelmem."
Embert
vártam, hogy segítsen,
és Isten hajolt hozzám,
felkínált drága kegyelmét
óh hogyne fogadnám
Ilyen
bûnös ember, mint én,
hogyan kaphat kegyelmet,
gonosz lényem hogy érdemel
ekkora szeretetet ?
"Érdemrõl
itt szó sem lehet,
én szeretlek tégedet,
réges-régen feláldoztam
éretted életemet
Azt várom, hogy megnyisd szíved,
s legyél az én gyermekem,
hogy örökre együtt legyünk
boldogságban a Mennyben."
Vedd
a szívem, s az életem,
Neked boldogan adom,
el nem választ tõled engem
semmiféle hatalom
Köszönöm,
hogy megmentettél,
hálám fogadd kedvesen,
Téged áldlak mindörökké
imádattal Istenem.
|