Vígan élek

Vígan élek

Nem gyötörhet kín és bánat
nem törhet rám fájdalom
a gondok is messze szállnak,
vígan megyek utamon

Bár a szívem csalárd s kemény
szúró tövis ajkamon,
nincs irgalom, ha szegénnyel
találkozom utamon

Nem fontos más, csak jólétem,
dolgoztatok, s aratok,
legfinomabb falatokból
jó nagyokat harapok

Széles úton járom utam,
sok más ember is velem,
hová tartok, azt nem tudom,
de most így is jó nekem

Ám egyszer csak megbotlottam,
lábam tört és fájt nagyon,
kiáltottam, s nem volt senki,
hogy segítsen bajomon

Sötétedett, s hideg szél fújt,
rémisztett a fájdalom,
magányomban felsírt lelkem,
óh, hát nincsen irgalom ?

Szomjas voltam és éheztem,
Ember ! Adj vizet nekem !
Rám sem nézett, úgy ment tovább
Nincs számomra kegyelem ?

Csak valaki szólna hozzám
segítõen, kedvesen -
sóhajtottam - és egy hang szólt,
bátorítón, csendesen:

"Ez az út, amelyen te jársz,
nagyon rossz helyre vezet,
a mostani életeddel
pokolban lesz a helyed

Nem jó az, hogy önzõ lényed
semmibe vesz másokat,
de ha néked kell segítség,
kiáltozol naphosszat.

Mert amit az ember elvet,
hamar le is aratja,
örök törvényszerûség ez,
bár õ ezt nem akarja

Jöjj énhozzám, s megtanítlak
hogyan járjad utadat,
megbocsátom minden bûnöd,
ledöntöm falaidat

Járatlak egy keskeny úton,
mely a Mennybe felvezet,
minden napon veled leszek,
s féltõn fogom kezedet

Hogyha te ezt elfogadod,
leszel az én gyermekem
nem kell félned soha többé,
mert tiéd a kegyelmem."

Embert vártam, hogy segítsen,
és Isten hajolt hozzám,
felkínált drága kegyelmét
óh hogyne fogadnám

Ilyen bûnös ember, mint én,
hogyan kaphat kegyelmet,
gonosz lényem hogy érdemel
ekkora szeretetet ?

"Érdemrõl itt szó sem lehet,
én szeretlek tégedet,
réges-régen feláldoztam
éretted életemet

Azt várom, hogy megnyisd szíved,
s legyél az én gyermekem,
hogy örökre együtt legyünk
boldogságban a Mennyben."

Vedd a szívem, s az életem,
Neked boldogan adom,
el nem választ tõled engem
semmiféle hatalom

Köszönöm, hogy megmentettél,
hálám fogadd kedvesen,
Téged áldlak mindörökké
imádattal Istenem.