Karácsony

 

Karácsony

Elfáradt hétköznapi rohanásból
csendre, békességre ébred szíved
Ünnep van. A legnagyobb!
S most szárnyalhat képzeleted…

Mi hozta Õt ide?
Mekkora volt benne a szeretet,
hogy eltorzult, kiégett világunkból
kimentse az embereket?

Mennyire értékesek voltunk szemében,
hogy vállalta a legkínosabb halált
Pedig Õ megértésre, hûségre
az övéi közt sohasem talált

Helyettünk – kik érdemeltük volna -
gyûlöletet, haragot és ütéseket kapott,
szó nélkül elviselte; s mikor elment
kegyelmet, irgalmat, s üdvösséget hagyott

Ma fényesebben ragyog a Nap, s a csillagok,
s szívünkbol az értéktelen kacat,
értelmetlen, sóvárgó vágyaink
Õt csodálva – mind-mind kihullanak

Szétárad bennünk az öröm,
s csak állunk megilletõdve, csendesen
Néked áldozunk hálával és tisztelettel
e hófehérbe öltözött, legdrágább ünnepen.