Útmenti nyárfák

 

Útmenti nyárfák

Sorfalat álltok. Tisztelettel, némán.
Májusi zöld illatár terjeng,
s egy lágy szellõ leveleitek közt
régi nótát penget…
Sokszor jártam erre, ti nem voltatok még ily nagyok,
megcsodáltam borzas fejetek,
mikor szerteröppentek virágaitok.
S egy kedves emlék is átsuhan szívemen…
Nagyapám drága alakja villan most elém,
mikor egylóhúzta kocsiján bandukoltunk,
s kacagtunk a légben táncoló „hópelyhek” özönén.

S most, hogy eljött az õsz, újra itt járok köztetek,
az évek elszálltak felettem, ti meg nagyra nõttetek.
Hallgatom a régi lágy „zenét”, s élvezem az õszi napsugár
utolsó melegét.
S ha majd eljön a tél,
s én talán már itt sem leszek
- ti gyönyörû, sudármagas útmenti fák -
emlékeimben magammal viszlek titeket!