Megbocsátok

"Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak..." (Kol. 3:13)

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy ha lehetne Isten tulajdonságait rangsorolni, melyik lehetne az elsõ helyen. A szeretete ! - feltétlenül. A hûsége ! - gondoltam azután. Az igazságossága ! - mikor láttam ítéletét. Szentsége, tisztasága ! - mikor kivont egy percre e világból. Szelídsége, alázatossága ! - mikor megsimogatott. Mégis az én számomra talán a legnélkülözhetetlenebb: irgalmassága. Újra meg újra megbocsát és elfeledi bûneimet. Úgy tekint rám, mintha nem is vétkeztem volna. Gyöngéden magához ölel - és szeret..., szeret..., szeret...
Jézusnak nagyon sokba került, hogy ezt megtehesse velem. Õ mindent elveszített - én mindent megnyertem Általa. Ez számomra felfoghatatlan, meghálálhatatlan kegyelem.

Akarok-e Neki hálából engedelmeskedni; akarom-e az Õ parancsolatait betartani; akarok-e úgy élni, ahogyan ez elõtte kedves ? Igen ! Igen ! Igen !

Mindannyian küszködtünk már azzal, hogy szívbõl meg tudjunk bocsátani, sõt elfelejteni sérelmünket. Különösen nehéz ez akkor, amikor folyamatos megbocsátást kell gyakorolnunk. Választási lehetõségünk nincs, mivel Jézus megparancsolta nekünk, hogy bocsássunk meg egymásnak. Ha mi mégsem tesszük ezt, ezzel fájdalmat okozunk Megváltónknak, és a mi szívünkbe is befészkeli magát a keserûség. Saját magunk kínozzuk magunkat ! Ezt persze nem akarjuk, de ugyanakkor azt érezzük, hogy képtelenek vagyunk megbocsátani. Szeretném megosztani Veled, ami nekem segített. Egyszerûen - Isten parancsára - elhatároztam, hogy nem emlékezem a bántásra. Ez egy akarati döntés volt, amit Isten nagyon megáldott. S hogy ez látható és érezhetõ is legyen mindkettõnk számára, kértem az Urat, adjon alkalmakat szeretetem kifejezésére a bántást okozó embertársam felé. Egy konkrét példát elmesélek, hogyan tette ezt meg Isten.
Munkahelyemen - bár munkámat maximálisan elismerték - nagyfokú mellõzöttséget éltem meg, mely egy idõ után sorozatos bántásokba ment át, elsõsorban fõnököm részérõl. Újra és újra megbocsátottam, áldottam õt, de a helyzet nem változott. Mondanom sem kell, hogy állandó imatémám volt ez, s amikor egyik alkalommal éppen szabadításért imádkoztam, megkérdezte tõlem az Úr: Szereted õt ? Nem. Sõt, inkább elmenekülnék tõle. Itt van a probléma gyökere - hallottam. Hogyan tovább Uram ? Szeresd õt és szolgálj néki ! Igen, szeretettel fogok szolgálni néki, de kérlek, adj alkalmat ehhez - imádkoztam.
Egyik napról a másikra a következõ történt. Ez az ember, aki nem szívelt engem, behívatott irodájába és megkért, hozzam el az ebédjét, mert nincs ideje kimenni érte. Engem küldött el névnapi virágért, engem kért meg üzenetek átadására és még sok-sok egyéb szivességet kért tõlem. Mindig jó kedvvel és örömmel szolgáltam néki. A régiek elmúltak, soha többet nem bántott, és én megszerettem õt. Ezt tette velem Jézus !