Mulandóság

Minden mulandó ! (?)

Két egymás után következõ évben elvesztettem nagyszüleimet. Elõször a nagymamámat, de a másik ott maradt, akinek a vállán elsírhattam könnyeimet, akivel szavak nélkül is megértettük egymást. A szeretet összekötött minket, de a három láncszembõl egy már hiányzott, és helyére belopakodott a szomorúság. E vigasztalhatatlan helyzetben egy picinyke kis örömsugár azonban mégis átjárta a szívemet: A nagymamát úgy kísértük utolsó útjára, hogy teljesíthettük kívánságát, amit oly sokszor elmondott az utóbbi években. Azt kérte, hogy az õ sírhalmát orgonavirágokkal borítsuk be, ugyanis ez volt az õ legkedvesebb virága. Azt nem tudom, hogy mit tettünk volna, ha nem éppen orgonavirágzáskor történik a visszafordíthatatlan esemény. A következõ évben elvesztettem a legszeretettebb embert, az én drága nagypapámat.

A ház és a szívem üres lett, s én arra vágytam, hogy legyen valamim, amit nem veszíthetek el. Céltalanul bolyongtam a királydinnyés, borókabokros buckákon át egészen a távoli erdõig, ahol azelõtt még sosem jártam. S ahogy letértem az erdõn keresztülvivõ keskeny ösvényrõl, hamarosan elém tárult egy kis napsütötte tisztás, pontosan a közepén egy óriási, égbenyúló fenyõfával. Olyan csend volt, hogy hallottam a lenge szellõ játékát a tûleveleken. Csak álltam és csodáltam a fenyõfák királyát. Hatalmas és erõs volt, gyönyörû és magányos. Azt gondoltam, megvan, amit kerestem. Ez a fa olyan erõs és stabil, õt nem veszíthetem el, ez a fa az enyém, itt, távol a világtól, távol az emberektõl. Nyomban el is meséltem neki bánatomat, és õ kedves susogásával megnyugtatta szívemet. Majd jövök még, barátom - köszöntem el tõle. Valóban sokszor meglátogattam, lelkem itt tudott lecsendesülni. Aztán eljött az õsz, s én hûségesen jártam ki "barátomhoz". Ám egy ködszitáló, borús napon megrendítõ látvány fogadott. Az én fám a földön feküdt. Kivágták a fenyõfák királyát !

Volt ott körülöttem erdõnyi fenyõ, de nekem ez az egy hiányzott ! Fájdalmamban felkiáltottam: Istenem hol vagy ? Aztán leroskadtam a térdeimre, ott a fûben, és csendesen így imádkoztam: Uram, megértettem, hogy itt a földön nem találhatok olyan dolgot, amit nem veszíthetek el. Fájdalmas elválások sorozatát éltem át. De tudom, hogy Te örökké létezel. Kérlek, vegyél pártfogásodba, legyél Te a Barátom, akihez mindig jöhetek, akit sohasem veszítek el.
Isten meghallgatta imádságomat. Beköltözött szívembe, hatalmas és erõs kézzel irányítja életemet. Megtart nehéz utaimon.

Övé minden dicsõség ! Õt áldom és Õt imádom. Kegyelem, hogy ma elmondhatom: Õ a Királyok Királya az én Királyom.

Isten szeretõ Szíve megengedte, hogy versekkel, rajzokkal és rövid leírásokkal (bizonyságokkal) dicsõítsem Õt. Ám hogy mindez eljutott hozzád, az én drága testvérem, Kõváry Antal ötlete és szép kivitelezése nyomán valósulhatott meg. Az Úron kívül még az õ bátorítása és szeretete is visz tovább engem ezen az úton. Azért tesszük, hogy a csodálatos, irgalmas, örökké élõ Isten felé terelgessünk Téged.