Untitled Document

Olyan kedvesek és felüdítõek számomra a tavasz elsõ hírnökei, az egyszerû, hófehér ruhájukban pompázó hóvirágok. Míg csodáltam õket, elgondolkodtam azon, miért is adta Isten nekünk a virágokat. Õk csak úgy vannak, lelkünk gyönyörûségére ? Ezért is. De ha nem lennének, akkor nem élhetnének a különbözõ rovarok , bogarak, lepkék, nem lenne eledel a méhek számára sem, nem teremne illatos, zamatos gyümölcs, és szívfájdítóan sivár lenne az életünk nélkülük.

De vajon észrevesszük-e õket a mindennapok rohanásában ? Megállunk-e egy kirakat elõtt, ahonnan sok-sok virág egyszerre mosolyog ránk, megcsodáljuk-e a selymes fû közt szerényen megbúvó kék ibolya báját ? És eszünkbe jut-e Teremtõ Istenünk, ha tavaszi sétáink során egy-egy virágzó akácfa megajándékoz kellemes, felüdítõ illatával ?

Sok szép emlékem kapcsolódik valamilyen módon virágokhoz. Egyet most elmesélek. A világ másik végén, Koreában jártunk férjemmel, s egy délutáni sétánk során egyszercsak egy csodaszép parkban találtuk magunkat. Addig még nem ismert árnyas fák, különleges bokrok és sok-sok apró tó ámított el bennünket. S ahogy egy terebélyes bokor mögé kerültünk, a hirtelen elénk táruló látványtól a lélegzetünk is elállt. Hatalmas, hosszú száron lengedezõ virágok sokasága integetett felénk, s csak az itt-ott megcsillanó víz árulta el, hogy egy tavacska lakói ezek a gyönyörû, rózsaszínû lótuszvirágok. Én akkor láttam elõször ilyen virágot, de nemcsak láttam, hanem kaptam is egy szálat. Az egyik parkmunkás fiatal nõ kihozott a vízbõl egy kinyílt virágot, és kedvesen átnyújtotta nekem. Egymás nyelvét persze nem értettük, így a kölcsönös mosoly volt a kommunikáció egyetlen lehetõsége. Ez a megható figyelmesség - egy távoli országban - megvidámította és bearanyozta ott töltött napjaimat. Milyen kevés is kell ahhoz, hogy egyik ember a másikat boldoggá tegye.
Egy szál virág.

Tavaly nyáron egy napra vendégem volt városi barátnõm öt éves kislánya. Délutáni programként sétálgattunk kertünkben, és azzal töltöttük az idõt, hogy "elemeztük" a virágokat. Megszámoltuk szirmaikat, megállapítottuk színüket, élveztük illatukat és összehasonlítottuk leveleik zöld színének sokféle árnyalatát. Beszélgettünk arról, hogy ezek a gyönyörû virágok pici barna magocskákból lesznek. A kislány odafigyelt minden szavamra és láthatóan lenyûgözte a számára nem mindennapi élmény. Aztán még megcsodáltuk a kert végében pompázó pipacstengert, s miközben visszafelé indultunk, édes kis vendégem feltette a nagy kérdést: A barna magból hogyan lesz piros színû virág ? Tudod, az úgy van... - gondolkodtam a válaszon -, hogy Isten a piciny magokban elrejtette a virágszirmok formáit, illatukat és a színüket is.
Láttam, hogy nem érti. Én sem.


Pipacs
Olyan kedvesek és felüdítõek számomra a tavasz elsõ hírnökei, az egyszerû, hófehér ruhájukban pompázó hóvirágok. Míg csodáltam õket, elgondolkodtam azon, miért is adta Isten nekünk a virágokat. Õk csak úgy vannak, lelkünk gyönyörûségére ? Ezért is. De ha nem lennének, akkor nem élhetnének a különbözõ rovarok , bogarak, lepkék, nem lenne eledel a méhek számára sem, nem teremne illatos, zamatos gyümölcs, és szívfájdítóan sivár lenne az életünk nélkülük. De vajon észrevesszük-e õket a mindennapok rohanásában ? Megállunk-e egy kirakat elõtt, ahonnan sok-sok virág egyszerre mosolyog ránk, megcsodáljuk-e a selymes fû közt szerényen megbúvó kék ibolya báját ? És eszünkbe jut-e Teremtõ Istenünk, ha tavaszi sétáink során egy-egy virágzó akácfa megajándékoz kellemes, felüdítõ illatával ? Sok szép emlékem kapcsolódik valamilyen módon virágokhoz. Egyet most elmesélek. A világ másik végén, Koreában jártunk férjemmel, s egy délutáni sétánk során egyszercsak egy csodaszép parkban találtuk magunkat. Addig még nem ismert árnyas fák, különleges bokrok és sok-sok apró tó ámított el bennünket. S ahogy egy terebélyes bokor mögé kerültünk, a hirtelen elénk táruló látványtól a lélegzetünk is elállt. Hatalmas, hosszú száron lengedezõ virágok sokasága integetett felénk, s csak az itt-ott megcsillanó víz árulta el, hogy egy tavacska lakói ezek a gyönyörû, rózsaszínû lótuszvirágok. Én akkor láttam elõször ilyen virágot, de nemcsak láttam, hanem kaptam is egy szálat. Az egyik parkmunkás fiatal nõ kihozott a vízbõl egy kinyílt virágot, és kedvesen átnyújtotta nekem. Egymás nyelvét persze nem értettük, így a kölcsönös mosoly volt a kommunikáció egyetlen lehetõsége. Ez a megható figyelmesség - egy távoli országban - megvidámította és bearanyozta ott töltött napjaimat. Milyen kevés is kell ahhoz, hogy egyik ember a másikat boldoggá tegye. Egy szál virág. Tavaly nyáron egy napra vendégem volt városi barátnõm öt éves kislánya. Délutáni programként sétálgattunk kertünkben, és azzal töltöttük az idõt, hogy "elemeztük" a virágokat. Megszámoltuk szirmaikat, megállapítottuk színüket, élveztük illatukat és összehasonlítottuk leveleik zöld színének sokféle árnyalatát. Beszélgettünk arról, hogy ezek a gyönyörû virágok pici barna magocskákból lesznek. A kislány odafigyelt minden szavamra és láthatóan lenyûgözte a számára nem mindennapi élmény. Aztán még megcsodáltuk a kert végében pompázó pipacstengert, s miközben visszafelé indultunk, édes kis vendégem feltette a nagy kérdést: A barna magból hogyan lesz piros színû virág ? Tudod, az úgy van... - gondolkodtam a válaszon -, hogy Isten a piciny magokban elrejtette a virágszirmok formáit, illatukat és a színüket is. Láttam, hogy nem érti. Én sem.

Ciklámen Ciklámenem kibontotta elsõ virágfejét levelei elrejtették a bimbók özönét De ez az egy tündöklõ-szép rózsaszínû virág illatával körül-lengett s betöltötte szobám Nem is tudom, mit mondhatnék szívem szerint neki, - csak nézem és gyönyörködöm -, hisz úgysem értheti Ám, amit õ nékem mondott, azt én megértettem, kedves bájjal elsuttogta, s felderült a szívem "Azért vagyok itt e Földön, azért teremttettem, hogy te, Krisztus-képû ember gyönyörködjél bennem Annyi csak a feladatom, hogy ragyogjak feléd, szépségemmel közvetítsem Isten szeretetét." Hála Aranyló sárga napsütésben kószálok kint a réten gondolataim Nálad járnak, úgy örülök a nyárnak Körös-körül sok-sok virág gyönyörûek: sárgák, lilák bájosak és kedvesek felüdítik lelkemet Szívemet most Eléd viszem hálát adok én Istenem s megcsókolom Kezed helyett ezt az édes százszorszépet	Almafa Zöld rügyekbõl kipattan a fehér virág és ebbõl lesz illatos, zamatos gyümölcs. Zöldbõl fehér, fehérbõl piros - nem különös ? S belül négy piciny mag viszi az életet tovább, barna mag a barna földbõl termi a piros csodát Séta közben Áprilisi alkonyatban bolyongok, s hirtelen két gyönyörû bokor elõttem terem sok-sok apró, négyszirmú virága csodás rendben az egyik fehér, a másik orgona-lila Megállok, s eltûnõdöm... Szinte megigéz szépsége, illata. Apró szellõ lengedez, s érzem minden levél, minden virág integet nékem. Meghajtom fejem, s lám egy kis százszorszép arcomba nevet bár sok fûszál körbefogja ráléphetsz - nem baj. Õ újraéled virágzik végeérhetetlen neked, s nekem. Ballagok tovább, s látva e sok csodát, felkiáltok Istenem, ennyi szépséget hogy tudtál teremteni ? drága Szentkezed nem gyõzöm áldani. Táncraperdülök, s kacagva felnézek az égre milliónyi csillag tündököl rám, s fénye körülvesz, átölel mintha Isten simogató Keze lenne. Megállok. Egy gondolat suhan át szívemen, oly gyönyörû a Föld, milyen lehet a Menny ?

Pipacs